Ha az ember valakit szeret, akkor mire képes érte? képes félretenni büszkeségét csak azért, hogy szerelmét megtartsa és ezzel megalázkodjon a másik előtt, avagy a büszkeség és a hiúság feljebb való mindennél és mindenkinél?

A minap erről elmélkedtem...vajon mit vagyunk hajlandóak megtenni a szerettünkért...ha ezt kérdem mindenki azt vágná rá rögtön, hogy bármit! Nah igen mondani persze mindig mindent sokkal könnyebb, mint megtenni...

Vajon hol van a határ, amikor két ember (két makacs ember) azt mondja,- de elég ha csak az egyik - hogy jól van, szeretlek és magamra vállalok bármit azért, hogy ne veszítselek el...és felvállalok olyan hibát is, amit nem követtem el, és igen bármibe belemegyek, csak ne hagyj el....mert fontos vagy nekem, és szeretlek...

Már találkoztam ezzel...nem mondom, hogy ártatlan vagyok:D persze nekem is megvannak a hülyeségeim és rohadtul makacs tudok lenni, de igyekeztem csak addig játszani ezt, amíg tudtam, hogy nem lesz belőle nagyon nagy baj...egészen mostanáig...

elkövettem eddig azt a hibát, hogy folyton én voltam azaz egy, aki képes volt félretenni a büszkeségét, és megalázkodtam, és felvállaltam mindent, csakhogy megtartsam...most egy-két olvasó biztos felhördül, hogy ez nem igaz és ez hülyeség, de olvasd csak tovább...

De eljutottam arra a szintre, mikor azt mondom, hogy márpedig most nem...akármennyire is fáj, és akármennyire is szívszorító ez az egész, most nem...nem én leszek ez...csak attól tartok, hogy senki sem lesz...sőt...senki sem az...

Ez az én vesztem...mindig ez...a túl nagy pofám, az önkéntelen vélemény nyilvánításom...a makacsságom...de azt mondom én ilyen vagyok...ha nem mondanám amit gondolok, csak mindig behódolnék nem önmagam lennék...és én önmagam akarok lenni...sajnálom, de jogom van olyannak lenni aki akarok lenni...nem mondom, hogy nem alkalmazkodom, ne viccelj, erről szól az egész életem...

gyermekként alkalmazkodj egy olyan családhoz, ahol az apád alkoholista, az anyád meg folyamatosan ver...semmi sem jó amit teszel, egy nagy nulla vagy, nem lesz belőled senki, max egy kurva mert másból nem fogsz megélni...fiatalként alkalmazkodj a társadalmi elvárásokhoz úgy, hogy sosem tanultad meg azokat a készségeket, amelyekkel bárki is elfogadna...felnőttként alkalmazkodj a kollégákhoz, a főnökhöz, mert ha nem kirúgnak és éhen halsz...és lám mégis lettem valaki...nade ki...egy lány, aki folyamatosan küzd mindennel és mindenkivel, csak azért, mert egyszer de csak egyszer szeretne önmaga lenni és szeretné ha elfogadnák olyannak, amilyen...de ez sosem lesz így...az emberekhez mindig alkalmazkodni kell...mert ha valakinek megmondod úgy igazán a véleményed(legtöbbször negatív), megsértődik,megbántódik és ki tudja mik változnak meg benne...

erre mondom én azt, ez a világ és a benne élő emberek sosem fogják hagyni, hogy az legyél, aki lenni akarsz, mert mindig lesz valami, vagy valaki, akihez alkalmazkodnod kell...Ne érts félre, nem azt mondom, hogy ne alkalmazkodj, meg, hogy nem vagyok hajlandó. Csak egy idő után mikor már azt veszed észre, hogy bármennyire is igyekszel alkalmazkodni nem jó, és ha néha mégis csak kibújik belőled a jól elrejtett éned, akkor borul a bili...

Na és mielőtt jönne az, hogy akkor ez kényszer, és egy szerepet játszok, akkor megint csak tévedsz:) Nem kényszer, számomra az okoz örömöt, ha látom, hogy örömöt okozhatok. És ha ezt azzal érem el, hogy bizonyos dolgoknak és elvárásoknak eleget teszek örömmel teszem, mert tudom, a vége jó lesz:) De mindeközben én nem játszok semmiféle szerepet, önmagam vagyok, csak a vulgáris és tanult énemet (rossz szokásokra gondolok) elrejtem jó mélyre...Belegondolva ez nem is olyan nagy baj, mármint ennek az elrejtése, csak néha mégis jól esik amikor előjön...Na meg néha jó lenne, ha más is alkalmazkodna én hozzám, és nem csak nekem kellene....

Na mindegy a lényeg, átértékelve a dolgokat arra a következtetésre jutottam, hogy bármennyire is fáj így élnem jelenleg (mert a szívem szakad meg), de nem vagyok hajlandó lépéseket tenni...semmi olyat, amely előre mozdítana bármit is az üggyel kapcsolatban...ha ennek az lesz a vége (és nagyon úgy néz ki), hogy auf wiedersehen, akkor megtörten és zokogva,de emelt fővel elhagyom a terepet...

ui.: ha bárki azt gondolná, hogy suicid hajlamaim lennének hesegesse el gyorsan ezeket a gondolatokat, sosem ér meg senki és semmi annyit, hogy az életem eldobjam miatta, ezt jól jegyezzétek meg! Sosem ér SENKI ennyit!:)